|

Salamon Pál az Ábrahám fiairól
Az országból való kényszerű emigrációm előtt
("Sosem voltam az élet emigránsa" - Elite 2002/5.) első írói
korszakomban (Egy ember két élete - Magyar Narancs 2001/dec.) írtam néhány
olyan könyvet, amelyek cselekményét kitaláltam. Gondolom, ez nem írói
vétek, a művek többsége, ha nem tévedek, így születik. 1992 novembere
óta, amikor elkezdtem írni a Sorel-házat - más módszerrel élek. Csak azt
írom meg, amit nem tudok nem megírni. Vagyis azt, ami személyes sorsomat
vagy a veszélyek felé tántorgó fajtámat, az embert érinti.
14 éves koromig, bár nyolc osztályt elvégeztem, és megtanultam olvasni
- a gróf Monte Cristo és a Magyar feltalálók című könyveken kívül mást
nem olvastam. Ezután azonban rákezdtem. Kezembe került a Biblia is. Volt,
amit értettem belőle, és volt, amit nem. Azután évekig nem vettem kézbe.
Emigrációm során Ausztriába, az Egyesült Államokba, majd Izraelbe kerültem.
Ott lettem tanúja annak, ami újból kezembe adta a Bibliát. Az a valami
az izzó gyűlölet szüntelen kitörése volt. Az egyedi történeteken túl akkor
kezdtem gondolkodni az emberi sorsról (Fellebbezés a siralomházból - Tericum,
2005). A szemem előtt robbantak az autóbuszok, az utcákon emberi végtagok
hányódtak szanaszét, a mentők és a rendőrök az elfolyó vérben csúszkáltak.
És nem csak ott, hanem immár szerte a világban a félelem és a gyűlölet
vált az emberek meghatározó életérzésévé. Miért vált arab szólásmondássá:
"A zsidók a mi kutyáink". És miért mondják az izraeliek: "A
jó arab a halott arab". Miért? Nem elég, hogy mi emberek átsuhanó
árnyékok vagyunk a Teremtés vakítóan fehér falán?
Mi, emberek átsuhanó árnyékként törjük-zúzzuk, gyötörjük "átsuhanó
árnyékunkat".
A Biblia olvasása közben megakadtam az Elűzés történetén. Ábrahám, a népek
atyja, felesége, Sára unszolására elűzte szeretett ágyasát, Hágárt és
kettejük gyermekét, Ismaelt, az arabok ősét. Nem értettem és nem értem
a népek atjyának ezt a tettét. Hiszen Ábrahám eleinte nem engedett felesége
unszolásának, mert szerette Hágárt, és a tőle született gyermekét, Ismaelt.
Eszerint tudta, hogy Sára valami veszedelmes igazságtalanságra akarja
rávenni. De akkor végül miért engedett az unszolásnak? Ő az Egyetlen,
Láthatatlan Isten látója miért nem gondolt arra, hogy tette eljövendő,
nagy bajok oka lehet?
Az Ábrahám fiai a jeruzsálemi főposta előtt
elkövetett merénylet, majd nyomában a Magyarországról Jeruzsálembe, onnan
New Yorkba, majd onnan a csendes-óceáni Ember-szigetre vetődő Zakariás
két sistergő szerelmének, a féltestvérével, Ismaellel és Ábrahám ősatyával
való találkozásának és küzdelmének krónikája.
Az Ábrahám fiai 2007 áprilisában jelenik
meg a Tericum Kiadó gondozásában.
Ábrahám
fiai - regényrészlet
|