|

A gyengeség baljós ereje
Hetek - Hit és érték - 2006. április 7.
„Elbánt
velem a természet, elvégezém, hogy gazember leszek.” Csaknem fél évezrede
így mutatkozik be Shakespeare Gloster hercege a világ színházi közönségének.
A púpos-nyomorék Gloster baljós fogadalmát beteljesítve válik III. Richárddá.
Szánalmasan ugrálva jut el és kapaszkodik fel Anglia trónjára. A trónhoz
vezető rögös úton szemrebbenés nélkül, torz élvezettel küldi a másvilágra
vélt és valódi ellenfeleit, nem kíméli az áhított hatalmát veszélyeztető
királyi gyermekeket. Éppen úgy, ahogy híveit sem. Bolingbroke herceget
sem kíméli, aki - a könnyen rászedhető tömeget manipulálva - trónra juttatta.
A 20. század két világháborúval, öt népirtással és számos helyi öldökléssel
gondoskodott arról, hogy Shakespeare története aktuális maradjon, és az
ezredforduló óta eltelt évek sem küldték a süllyesztőbe. Poroszország
1871-ben legyőzte az Angliával csaknem egyenrangú Franciaországot. 1918-ban
pedig Porosz-Németország hevert az egykori vesztes lábai előtt. A germánok
erejét jelképező földbirtokos-katona osztály számára a vereség elfogadhatatlan
volt. Olyannyira, hogy nem is akarták hinni, ami megtörtént! A porosz
földesúri-katonai kaszt történelmének tükrébe nézve nem ismert magára.
A kép önmegvetéssel sújtotta. Ilyen sújtás sokáig nem volt tűrhető! Nem
is tűrték. Hindenburg vezértábornagy 1918. november 18-án, a vereség napján
jelentette ki, hogy a német hadsereg a harctereken nem is szenvedett vereséget.
A dicső német seregeket a pacifisták, a szabotőrök és az értelmiség áruló
tőrdöfése kényszerítette fegyverletételre. Így született meg a tőrdöfés
mítosza, a Dollstoss. Nyomában hamarosan színrelépett a germán faji tudósok,
írók és újságírók hada. Ők vállalták, hogy a zabolátlan szellemi manipuláció
módszereivel a vereséget győzelemmé varázsolják. Megnyílt az út a hitleri
német fundamentalizmus, a második világháború előtt. Az előtt a véres
dráma előtt, amely nemcsak a világra mért csapást, de a német öncsonkításhoz
is vezetett. Így hát egy mélyen rejlő társadalmi gyengeség erőfitogtatással,
a vallási mítosz rangjára emelt felsőbbrendűség-tudattal való „kezelése”
vezetett Németország újabb vereségéhez. Mégpedig történelmi másodperceken:
huszonhét éven belül!
A gyengeség baljós ereje szindrómát a 20. századtól a 21. század örökölte.
Ez az örökség a középkor végének történelmében gyökerezik. A középkor
történelme az arab-iszlám társadalmi fejlődés, a tudomány és művészet
kiváló teljesítményeit jegyezte fel. Ez a lendület az újkor elején megtorpant.
E megtorpanással azonos időben kezdődött meg az elgyengülésnek erőszakos
hódításokkal, erőfitogtatással való gyógyítása. Az ottomán seregek Andalúzia,
Szicília, a Balkán, Magyarország meghódítása után Bécsig meg sem álltak.
A gyengeség egy ideig erős hadait csak a 17. század utolsó harmadában
sikerült Bécs falai előtt megállítani.
Az 1967-es hatnapos háború egy laboratóriumi kísérlet pontosságával világít
rá a gyengeség baljós erejének természetére. Az Egyiptom, Szíria és Jordánia
vezette hadak vereségének első híreire a háborúban győzni látszó országtól
távoli, olajban gazdag, de szegény lakosságú Líbiában megkezdődött a századok
óta őslakos zsidó polgárok üldözése. Zsidó polgáraikat megfosztották állampolgárságuktól.
Kirabolták, majd elüldözték őket az országból. Mintha bármi közük lett
volna annak a seregnek a vereségéhez, amelyben Líbia részt sem vett. A
gyengeség baljós ereje diadalmaskodott ismét - védtelen polgárok felett!
Az 1972-es müncheni olimpia óta a világ a gyengeség baljós ereje egyre
gyakoribb és egyre pusztítóbb dühkitöréseinek árnyékában él. Európa, Amerika,
a Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Afrika alattomosan elrejtett bombáknak,
öngyilkos merénylők robbanásainak, a gyűlölet vulkánkitöréseinek közepette
éli mindennapjait. A gyengeség kétségbeesett ereje megsemmisítéssel fenyeget
országokat („Halál Amerikára, halál Izraelre!”) - de valójában egyre szókimondóbban
a nyugati civilizáció megsemmisítését ígéri!
A polgári szabadságot élvező, erős és erősödő gazdasággal bíró Nyugat
félelembe dermedve áll a létét fenyegető kihívással szemben. Nem is állnak,
de hajlonganak a kihívók, az átkozódók, a fenyegetők előtt.
Íme! A nemzetközi terrorhálózat egyik palesztin szervezete demokratikus
választás nyomán hatalomra jutott. A Nyugat az eredményhirdetés első perceiben
ritka egységbe forrva esküdött fel a népirtással fenyegető terrorszervezet
nemzetközi bojkottjára. A későn nyugovóra tért nyugati polgár még egy
kiadósat sem alhatott, amikor reggel megtudhatta, hogy a tegnapi fogadkozás
mára érvénytelen, mert közben a felelős kormánynak eszébe jutott, hogy
a szóban forgó terrorszervezet demokratikus procedúra nyomán szerezte
meg a hatalmat. Márpedig egy demokratának elemi kötelessége tisztelni
és támogatni a másikat!
„Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik!” Adolf Hitler és a
fasizmus 1933 januárjában talán nem tisztán demokratikus parlamenti választások
eredményeképpen ragadta meg a hatalmat?
Nehezen hihető, hogy a Brüsszelben összesereglett Európa-kormány busásan
fizetett miniszterei és hatalmas apparátusának tagjai soha nem hallották,
és így fogalmuk sincs arról, hogyan ringott a demokrácia bölcsőjében a
hitleri fasizmus. Erről még akkor is kötelességük lenne tudni, ha más
fontosabb elfoglaltságuk miatt nem olvasták volna Joseph Goebbels fasiszta
propagandaminiszter - majd néhány órára kancellár - őszinte szavait, amelyek
1940. április 5-én fasiszta újságírók tájékoztatásán hangoztak el: „Mostanáig
sikerült homályban tartani ellenségeink előtt Németország igazi céljait,
ahogy 1932 előtt hazai ellenségeink sem tudták, merre haladunk. Nem tudták,
hogy a törvényességre való esküvésünk csupán trükk! Törvényesen akartunk
hatalomra jutni. De nem kívántunk törvényesen élni a hatalommal!”
Feltehetően - még ha a fenti cinikus szavakról nem is tudnak - nem történelmi
analfabétizmusról, hanem a kellemes élet akár nyúlfarknyi meghosszabbításáról
van szó, „utánunk pedig az özönvíz”.
A terrorizmussal szembeni cselekvésiszonyt humanista frázisokkal álcázott
magyarázatokkal leplezik. Törvényesítik. Erkölcsileg. Mondván: „Senkinek
sincs joga sértegetni és megsemmisítéssel fenyegetni egymilliárd ember
vallásos hitét!” Csakhogy ki él ilyen szándékkal? És ha vannak, és bizonyára
vannak, akik ilyen szándékkal élnek, kik azok, akik képesek ilyen őrült
szándékot megvalósítani?
Az álszent és vészjósló játékkal homlokegyenest ellenkezően az iszlám
hitűek százmillióit kellene megvédeni - önmagunkkal együtt - a túszejtők,
a lefejezők, az újabb népirtásra készülődők, egy civilizáció megsemmisítésére
felesküdtek romboló dühétől.
|