Akár lehetne az is, de egészen más - Salamon Pál: Menyegző
Könyvhét
Szigethy András

Akár lehetne giccs is. Meg ható történet egy szüleit vesz tett zsidó Fiúról, akit elhurcolnak a koncentrációs táborba, ahová minden veszélyt vállalva vele tart a keresztény lány, s az ifjúság, az egymásba vetett hit, szeretet, önzetlenség, valamint sok egyéb megbecsülésre érdemes erény végül el nyeri méltó jutalmát, mint ahogy a regénybeli Gyuri és Eszter is egymást.
Lehetne ez is Salamon Pál legújabb regénye, a Menyegző, de nem ez. Pedig az íróra, no meg az olvasóra lépten-nyomon Ott leselkedik a szirup formáját felöltő végzet, ám Salamon Pál nem engedett a kísértésnek.

Korábbi, 1994-ben megjelent művéről, a Sorel házról Írta egy jeles műbírálója, hogy az „önálló világ, nem ismétli a létezőt.” Mint ahogy a Menyegző sem. Önálló világ. Olyannyira, hogy teljesen abszurd. A regény kezdetekor még az is átsuhan az olvasó fejében, hogy a történetek ki módoltak, még akkor is, ha a szerző nem tesz mást, csak riporteri hűséggel visszaemlékezik saját gyermekkori élményeire. Ezek a történetek azonban az írói vetületben abszurdak: a regényhős Gyuri például hihetetlenül egyszerűen szökik meg a téglagyári be gyűjtőből, még hihetetlenebb kalandokba bocsátkozik, fedelet, búvó- és oltalmazó helyet keresve magának, s e kalandok során egyebek között beköltözik egy villa kutyaóljába, ahol igen meghitt barátságba keveredik az ól eredeti lakójával, Salvatorral, majd hosszú beszélgetésbe bonyolódik magával a villa tulajdonosával, egy tekintélyes könyvkiadó vezetőjével, akivel morális kérdésekről és mellesleg az élet értelméről folytatnak eszmecserét. Gyuri később Ugyanilyen nehezen elhihető körülmények közepette nyer befogadást anya és leánya lakásába, ahol az anya minden töprengés nélkül egy ágyba fekteti-altatja leányát és a hirtelen Ott honra lelt Gyurit.

Íróilag kifundált találkozások - tenné félre az olvasó a könyvet. De valamiért mégis csak tovább olvastatják a lehetetlenebbnél lehetetlenebb történeteket talán az Írói meg jelenítő erő és tehetség, amelyek jó lendülettel viszik egyre tovább a regényt, mígnem a történetek fonáksága rá nem döbbenti a gyanútlant, hogy Salamon Pál annak a világnak az abszurditásáról beszél, amelyben előfordulhatott az emberiség egyik legnagyobb szégyene: a vezéri program- adó nyilatkozatot követő tudatos, kitervelt, iparszerűen megvalósított népirtás, a holocaust.

És mégsem holocaust-regény Salamon Pál könyve, nem zsidó szenvedéstörténet. Arról szól, hogy a lét állandóan támadást indít az ember ember mivolta ellen, s hogy a személyiség miként védekezik e támadások ellen. Az embert egyre abszurdabb világ veszi körül, melyben nehéz eldönteni, mi a helyes magatartás minta, mi az igazság, mi a ha zugság. A végletekig fokozott abszurd egyik kiváló példája a Menyegzőben, amikor a náci koncentrációs tábort ért szövetségesi bombázás után az Unterscharfllhrer a rabok előtt körbemutat a romokon, és a következőt mondja:

„- Vannak, akik építenek, vannak, akik rombolnak.”

Salamon Pál megható története mögött mély és filozofikus vonulat húzódik: hogyan viselkedjék az ember egy sarkaiból kifordított, már-már tökéletesen valószerűtlen világban? Mik legyenek a vezérlő elvei, mik a normái? Mitől és meddig tekintheti azonosnak ma gát saját magával a személyiség? A gyilkosan etikátlan környezet feljogosít-e bennünket magunkat is a kisebb-nagyobb hazugságokra, avagy egyenesen megköveteli az etikátlanságot és önmagunk feladását?

A főhős Gyuri gyerekfejjel találkozik a koncentrációs táborban a Tanár úrral, aki egy szer csak a kamaszhoz fordul a következő monológgal: „Nem értem, hogy történhetett, hogy Szó nélkül hagytuk el lakásainkat, szó nélkül hagytuk, hogy kiraboljanak, és Szó nélkül másztunk fel a marhavagonokba. Szégyenemben szeretnék visszaszületni, mert több mint félmillió emberből birkanyájjá lettünk. A birka nem bárgyú, hanem birka.”

Hol a kollektív identitás vége? Hol, melyik ponton kezdődik az önfeladás, melynek első lépcsőfokára gyanútlanul lépünk fel, s utána már nincs megállás a pokolra Vezető grádicson?
Salamon Pál a Sorel ház után nagy regényt írt, egészen álomszerű, megrendítően őszinte szerkezetűt, hiszen a könyv kétharmadától, három negyedétől kiderül, hogy amit addig olvastunk, az egy valóságos történet ugyan, de Saját írója a főszereplője, akinek az életregény ismét belegázol az életébe, hogy vissza tudjon találni igaz önmagához, s hogy megbirkózzék saját árnyaival, ráleljen ismét az ő gyerekkori Eszterére. Es nem mellesleg Salamon Pál - magára.

Önismeret, áltatás nélküli szembenézés saját, sokszor önmagunk előtt is elrejtett énünkkel, a szerelem minden ható erejének hívően megrajzolt, mégis kritikus ábrázolása. Ez a Menyegző. Mely akár tehetne giccs is. De egészen más. Mely lehetne akár egy a sok holocaust-könyv közül, de több annál.

Önmagunk keresgetéséről, árulásairól, hazugságairól, és végül magunk vállalásáról szó ló gyönyörű könyv.