Salamon Pál a mindenen átívelő érzelmekről
V. Bálint Éva

Lassan a világunk is arról szól, hogy ami nincs a médiában, az nem létezik. Ha az interneten közlik, hogy nem volt tömegmészárlás, akkor nem volt - mondja Salamon Pál -, akinek nemrég jelent meg A menyegző című regénye egy negyven éven át tartó szerelemről.

- 1992-ben készítette el az első izraeli-magyar koprodukciós film, a Tékozló apa forgatókönyvét. A filmet Zsigmond Vilmos rendezte, főszerepeit Michael York és Liv Ullmann játszották. Azt hallani, hogy az idei könyvhétre megjelent A menyegző című regényének filmváltozatán is töpreng.

- Hogy miért is gondolkodom filmterveken? Azért, mert korunkban a nyomtatott könyv gyenge médiává vált, és úgy vélem, hogy van néhány olyan tapasztalatom, létélményem, ötletem és elgondolásom, amit egy erősebb médiában szeretnék viszontlátni. Edelényi Jánost tartanám a legalkalmasabb rendezőnek, több munkámat már megfilmesítette, harminc éve a barátom, mentorom és legszigorúbb kritikusom.

- Ön 1976-ban emigrált. Akkoriban már sikeres szerző volt. Miért választotta az emigrációt?

- A kifejezést elutasítom. Egy pillanatig sem éreztem magam emigránsnak, sem disszidensnek. Az tény, hogy hittem a szocializmus ígéretében, egyenlősítő eszméiben, ám a szocializmus névvel illetett előadásmód minden ígéretnek az ellenkezőjét valósította meg. Így a hatvanas évek derekán csalódottságomban otthagytam az újságot, és '72-ben a Zürcher Zeitungban azt nyilatkoztam: ,hittem a szocializmusban mindaddig, amíg azt nem tapasztaltam, hogy a szocializmusért nemhogy meghalni, de élni sem érdemes". Nem sokkal ezután folytonos vegzatúra részese voltam, titkosszolgálati ügynökök túrták fel a lakásunkat, elvitték a jegyzeteimet, átkutatták a könyvtáramat. Életemet sem éreztem biztonságban, és ezért elhagytam az országot. De egy pillanatra sem éreztem magam a lét emigránsának. Ha nem vagyok idehaza, akkor is idehaza vagyok. Az ember együtt lakik az emlékeivel, örömeivel, szomorúságával. Mindenhová magammal vittem az országot, s a nyelvet. Megpróbáltam angolul gondolkodni, néha sikerült. De nagyon kellett erőlködnöm.

- Írásaiból az tűnik ki, hogy a lét nem mindig utánozhatatlanul könnyed.

- Az ember tízezer éves története során csupán annyi változott, hogy újabb anyagokat ismert meg, és változott a feldolgozásához való viszonya. Eközben nem bírjuk legyűrni a hiábavalóság settenkedéseit. Ezt leplezni kényszerű és különleges képességünk, igyekszünk hát tudatunk legmélyére gyömöszkölni mindezt. Ám az ,egyszer élünk" vagy az ,utánam az özönvíz" modellje ennek a léthelyzetnek egyenes következménye. Ebbe a világba kell besűríteni minél több hatalmat, szerzést, pénzt és vagyont. A szocializmus bukása után megváltó társadalmi ígéretek hiányában a hisztérikus materializmus uralkodott el. Azt mondják, manapság nincs szükség ideológiára. Ehhez képest minden korábbi ideológia szemlesütve kódorog el a mindent átfogó globális uralom, a pénzszerzés és a pénz hatalma mögött. A világot a nemzetek fölötti multinacionális szervezetek és a globális vállalatok tombolása jellemzi.

- Ady is írt már valami olyasmit: ,Mi urunk, a pénz". Pedig akkoriban még nem voltak globális vállalatok. Az ön legfrissebb könyve a holokauszt idején játszódik kamasz hősökkel, akiket felekezeti különbségek választanak el. Ez a vészkorszaki Rómeó és Júlia-történet, negyven év múlva happy endben ér véget. Létezik évtizedeket átívelő, korábbi életünket fölforgató szerelem?

- Létezik. A menyegző című könyv életrajzi ihletésű, de ez magánügy, amelynek tiszteletben tartását mindenki elvárja. Hogy Gyuri, a főhős negyven év múltán sem tudta elfelejteni a vészterhes kamaszkori románcot, annak több oka lehet. Eszter személyében egy - általa csodált - nőfajtát fedezett fel, az anyalelkű nőt. Aki mellé állt az ösztönök erejével. És ez nem pusztán a kamaszkorban feltámadó szexuális vágyat jelenti, hanem ennél sokkal mélyebb és szélesebb érzelmi dimenziót. A főhős ezt nem tudta elfelejteni. Szülni a nők nagy része tud, ám a valódi anyalelkű nő, aki olyan végletekre képes, hogy akár a haláltáborba is kövesse a szeretett lényt, már nem olyan gyakori. Egy zsidó kisfiú és egy keresztény kislány szerelmét mint metaforát is alkalmazhatom. A párbeszéd, az ökumené jelképeként. Szükség van erre egy olyan világban, ahol az emberek, a média, a közgondolkodás túl nagy figyelmet szentel a fizikai erőszaknak. De elnéznek a szellemi erőszak megnyilvánulásai mellett, pedig az uszítás szavai úgy működnek, mint a taposóaknák. A regénybeli tanár úr egy másik alapvető modellt ad, miként kell ,flamencotáncosként, azaz egyenes derékkal az ,ember alatti" körülmények között is helytállni. Főhősöm nem a vakszerencse gyermeke, hanem tudja, a lét csalfaságával szemben, az elmúlás ólálkodására egyetlen válasz létezik: a lázadás. Fizikálisan - ahogy Latinovits mondta - életben lehet maradni akkor is, ha az ember már morálisan meghalt. Ám mindannyian az emberi méltóság hordozói is vagyunk. Főhősünk, Gyuri ezt felismerte, amikor nem birkaként viselkedett, hanem a halál huzatos előszobájából, az óbudai téglagyárból megszökött. Az igazi hős - s ezt apámtól tanultam - nem az, aki sosem esik el, hanem az, aki föláll. Sokszor megfogalmaztam, hogy az áldozatok sosem egyedül lépnek a vérpadra, hanem a hóhérral együtt. És a hóhér is áldozat. A Sorsolvasókban írtam: amikor lesújt a hóhér a bárdjával, akkor nemcsak az áldozat, hanem a saját feje is lehull, csak az nem látszik.

- Eddigi munkái sok életrajzi elemet tartalmaznak. Folytatja-e ezt a hagyományt következő könyvében?

- Biztos lesznek a Latorképzőben is olyan figurák, akik már előfordultak a Sorel-házban, A menyegzőben vagy a Sorsolvasókban. Arról van szó, hogy vannak emberek, akik ha valamit letagadnak, azt gondolják, az nincs és nem is volt. Lassan a világunk is arról szól, hogy ami nincs a médiában, az nem létezik. Ha az interneten közlik, nem volt tömegmészárlás, akkor nem volt. Ha a politikusok ebből az ötletből meggazdagodhatnak, hát meggazdagodnak. Erről szól a következő könyvem. Nagy bajban lesz az emberiség a XXI. században, könnyen válhat öngyűlölővé. Márpedig ha ezt teszi, szélsőséges és irracionális dolgok kezdődhetnek a világon. S ne feledjük, az emberek gyengék, ezért fogadják el az erőseket. Közéjük akarnak tartozni, biztonságot remélve. Erre figyelni kell, emberként és művészként egyaránt.